International

HUN

Támogatás nevelés helyett

Az amicatív életmód alapjai

Az amicatio egy sajátos világnézet, speciális filozófiával és etikával, gyakorlattal és emocionalitással. Valaki, aki amicativen akar élni, annak az amicatív életmód 12 alapja egy irányadó segítség.

1. Önszeretet

Minden ember szeretheti magát úgy amilyen- ahogy van. Ez a konstruktív látásmód önmagáról az élni akarásból adódik és semmi és senki nem vonja kétségbe. Az önszeretet egoizmus nélküli és felebarát szeretet veszi körül.

2. Teljes értékűség

Mindenki a kezdetektől teljes ember. Senkinek nem kell magán dolgoznia, magát javítani, nevelni, hogy egy »helyesebb« vagy »jobb« ember legyen, mivel mindenki a saját életének minden időpontjában egy teljes értékű ember. Az ember mindenkor megváltoztathatja magát: ez mindig a teljes értékűség és önszeretet 100%-os síkján történik.

3. Önfelelőség

Az emberek azzal a képességgel születnek, hogy magukért felelősek legyenek és saját magukban a legjobbat komolyan vegyék. ez nem egy adottság, aminek a felnövés során kell kibontakoznia, kifejlődnie, hanem egy képesség, ami a kezdetektől korlátlanul ott van. Az önfelelőség igazán soha nem hiába való, ami az életben is történhet.

4. Szuverenitás

Senkinek nem kell valamit tennie vagy hagynia, amit ő nem akar tenni vagy hagyni. Senki sincs kötelezettség alatt, amit ő nem helyesel. Semmilyen normának nincs jogosultsága, az egyedülállók fölé állítania magát. Amivel valaki mindig konfrontálódik: bárki a saját szuverenitásába egyedül dönt, amennyire ő azzal foglalkozni akar. A szuverenitásból adódó önkéntesség megnyitja a feljárót a kongruens-hez, hitelességhez és empátiához.

5. Egyenértéküség

Senki és semmi nem áll a másik felett vagy alatt: ez az egyenértékűségi paradigma érvényes minden fenoménra. A vertikális felső-alsó struktúrájú gondolatkép helyett egzisztált a nagy alföld horizontális képe, amin minden dologi vagy nem dologi képnek meg van azonos értékű a helye. Az egyedülálló saját felelőségére megy az útján sokféleségen keresztül. Mint mindig ő dönt és valamilyen kritériumok alapján választ, soha nem lesz az, hogy ami mellett ő nem döntött azt alacsonyabb rendűnek sorolja be. Mindenki összeköti a posztmodern egyenértékűséget a saját felelőségével a saját egyéni, konstruktív és szubjektív etikájához.

6. Szubjektivitás – alanyiság

Az emberek interpretálják a világot- mindegyik a saját szubjektív módján. Objektív, az emberektől elválasztott igazságok nem léteznek. Természettudományi ismeretek is végül is konkrét emberek ismerete az ő szubjektív világnézetükkel és a történelem változásainak vannak kitéve. Ez azt jelenti, hogy senkinek nincs joga egy másiknak a saját nézetét egy dologról kötelezővé tenni (»Lásd be, hogy igazam van!«) hanem mindenki csak a saját egyéni nézetét közölheti.

7. Hibátlanság

Senki nem tud egy igazi hibát elkövetni – mivel nincsenek objektivek az egyéni állandó mértékekről. Vétségek megegyezések helyett objektív értelemben nem hibák, hanem értelmetlen eltérések a megegyezett útról. Az ember mindig korrigálhatja magát, ezáltal a korrigált lépést a múltban értelmes cselekvésként tartják majd számon.

8. Szocialitás

Az emberek szociálisan konstruktívak, ezzel a potenciával születnek. A többieket figyelik, hogy maguk számára fontosat kapjanak: jóindulat, szimpátia, szeretet. Saját érdekében az egyik törődik a másikkal (»szociális automatizmus«), ő gondoskodik azért, hogy ennek jól menjen, mivel ez a mások felé fordulásának következményével jár. Az önszeretet kihatása a szocialitás. Senkinek nem kell a szocialitást, felebaráti szeretetet, másokkal való törődést megtanítani: az emberek a születésüktől fogva tudják ezt és ezt gyakorolják saját hasznuk kedvéért (miután őket az önszeretet kibontakozásában megzavarták).

9. Figyelem a belső világ előtt

Önfelelőség és szubjektivitás egy egyedülálló és szuverén belső világot jelentenek minden embernél. »Belső világok« léteznek mindenhol a belső struktúra univerzális elveként: atomokban, kövekben, növényekben, állatokban, emberekben. Az ember belső világa előtt egy alapvető tisztelet, a belső világba soha nem nyúlnak bele abban az értelemben, hogy ott kéne lennie valaminek, amit a másik azonban nem akarja ott (»lásd be!«).

10. Önfenntartás a külvilágban

A belső világ előtti figyelem nem jelenti a cselekmények kötelező elviselését a külső világban. A cselekmények síkján mindegyik úgy viselkedik, ahogy ehhez a felelősége magáért megfelel. Ez a viselkedés a külvilágban mások elképzelésének megfelelhet vagy szembeállhat. Konfrontációnál és leküzdhetetlen ellentétnél mindenkinek kijár, hogy a saját identitása védelmében olyan harcias legyen, amilyen tud és akar. Minden önfenntartásnál a külvilágban- a belső világ előtti tisztelet az emberben nem szűnik meg.

11. Empátia

Az önkéntesség és a figyelem a belső világ előtt lehetővé teszik, hogy az ember beleélése annyira kifejlődhet, amennyire azt bárki igazán akarja- és nem úgy, mint ennek valahogy lennie kellene. Az ember empatikus potenciálja szabaddá lesz. Válaszok a »Ki vagyok én?« és »Ki vagy te?« kérdésekre adott válaszok felkutatásában a reálisan egzisztáló ember, aki magában valaki és aki a másik, egy mély emocionális síkra talál. Ez csak addig érvényes, míg bárki a körülményekre való tekintettel magának realizálni akarja (az empátiához nincs kötelezettség). Egy különleges terület, amit az empátia kinyit, az a konfliktusok környéke: az »empatikus probléma megoldás« lép a romboló harc helyébe.

12. Nevelési szabadság

A tisztelet a belső világ előtt, a tudás a felismerés szubjektivitásáról és minden különc azonos értékűségének elismerése, a kulturális missziósgondolkodás vége. Más kultúra, vallás, etika, filozófia vagy különböző pozíciókat nem kell a saját elképzelésekhez átalakítani. Ez érvényes a gyerekekkel szemben is és a mindegyik nevelés maggondolkodásának legyőzését jelenti: hogy a gyerekből embert csináljanak, megfelel a szülők mindenkori kultúrájának elképzelésének. A gyerekkel a kapcsolat az emberek nevelésének helyébe lép.